Ökotudatosság a Haris Fogászaton és azon túl…

Míg nagyanyáink idején a mumussal fenyegették a felnövekvő generációkat, napjainkban inkább a minket körülvevő ökoszisztéma összeomlásától való félelem vált nemzedékünk szorongásának forrásává. Tudjuk, hogy óceánjainkon több millió négyzetkilométernyi (!) szemétsziget úszik, és a felmelegedést egyre kevésbé képes elfedni az időjárás ritmusa…

Biztosak lehetünk benne, hogy mindennapi (túl)fogyasztásunkkal kárt okozunk, így a belső erkölcsi iránytűnk is folyamatosan kileng.  Ugyanakkor, ha az emberek látják cselekedeteik értelmét és pozitív következményeit, megnő bennük a felelősségérzet, és hajlandóak lesznek környezettudatosan cselekedni. Nem szükséges azonnal eldobnunk mindent, megszüntetni kedvelt szokásainkat, de érdemes végiggondolnunk, hogyan működnénk nélkülük. Az alulról jövő kezdeményezések okoztak már meglepetéseket, hiszen például ennek hatására számolta fel - törvényileg szabályozva - az Európai Unió az egyszer használatos műanyagok használatát. Szakemberek szerint a negatív emóciók, a düh és a félelem mozgósító hatásúak lehetnek, így sokan küzdelmet indítottak a Föld megmentéséért, vegán életmódra tértek át, vagy harcolnak a megújuló energiaforrások használatáért. 

Mi, a Haris Fogászat munkatársai is üdvözlünk minden ökotudatos pácienst, aki például bambusz vagy üvegpoharat hoz magával szájöblítéshez, saját textil zsebkendőt szájtörléshez vagy a váróban használt poharát nem dobja el, hanem behozza a kezelőbe öblítéshez. A felesleges hulladék keletkezésének megelőzése az egyik lehetséges út az élhetőbb közös jövőnk felé Földünkön. A fogászaton mi magunk is a „kizöldülés” útjára léptünk! Ezért:

  • 2019-ben áttértünk a digitális röntgenfelvételek készítésére, hiszen a felvételek előhívása során felhasznált vegyszerek, illetve a röntgenfilmek rendkívül környezetszennyezőek.
  • Műanyag poharainkat lebomló papírpoharakra cseréltük.
  • 100%-ban természetes alapanyagú fogkrémeket és szájvizeket kínálunk.
  • Biodinamikus gazdálkodásból származó tisztító- és fertőtlenítőszereket használunk a Dr. Hauschka-Sonett márka kínálatából.
  • 2020. januárjától áttértünk a digitális adatrögzítésre, így fokozatosan felváltjuk a papír alapú kartonozást, illetve számláinkat is elektronikus úton küldjük ki.

Az „ökoszorongás” egy teljesen új érzés, tehetetlennek érezzük magunkat egy lehetséges klímakatasztrófával szemben. Ugyanakkor tény, hogy minden közös megmozdulás hatékony, hiszen társadalmi szinten egyetlen apróság szokássá változtatása (például fogmosás közbeni vízelzárás) környezetvédelmileg hatalmas eredményt hoz.

Kérjük kedves Pácienseinket, ha kezdeményezésünkhöz csatlakozva építő ötleteik vannak a fenti témával kapcsolatosan, akkor mondják el, írják meg nekünk. Örömmel fogadjuk, olvassuk és osztjuk meg őket, hiszen ezzel közös jövőnket óvjuk. 

Kontaktiere uns

4 + 0 =